A kormány 2020.november 4-től visszaállította a rendkívüli jogrendet, újra kihirdette a veszélyhelyzetet. A projektgazdáknak figyelembe kell venni projektjük végrehajtása során az ezzel együtt kihirdetett védelmi intézkedéseket, melyek közül az alábbiakra szeretnénk felhívni figyelmüket:
- kötelező a maszkviselés az üzletekben, a tömegközlekedési eszközökön, a mozikban, színházakban, a bevásárlóközpontok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, az ügyfélfogadási irodákban, szabadtéri rendezvényeken és a sportrendezvényeken
- zárt térben tartott rendezvény esetén tartani kell a szociális távolságot, és lehetőséget biztosítani a gyakori és alapos kézmosásra, kézfertőtlenítésre
- 500 fő feletti zenés, táncos rendezvény nem tartható
- a kulturális rendezvényeket, a nem nemzetközi sportrendezvényeket, a mozi – és színház előadásokat, meg lehet tartani, de a nézőterén a nézők – a páholyok kivételével – csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni és a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem foglalhatják el. Az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint 1,5 méteres távolságot kell biztosítani. A 1,5 méteres távolságot meg kell tartani a páholyokban, a létesítmény területén, a kulturális vagy sportrendezvények szünetében, valamint a helyszínen található vendéglátó üzletben is. A védelmi intézkedések betartásáról és a szükséges feltételek biztosításáról a kulturális vagy sportrendezvény szervezője, illetve a helyszín üzemeltetője köteles gondoskodni.
- a szórakozóhelyeket be kell zárni
- egyéni felelősség továbbra is odafigyelni a koronavírus tüneteire, amelyek közül a legismertebbek a láz, a fáradtság és a száraz köhögés. Ha valaki a felsorolt tüneteket észleli magán, akkor maradjon otthon, ne menjen közösségbe. Ugyanakkor az esemény szervezője számára is ajánlott a beléptetéskor figyelemmel kísérni az érkezők állapotát.
A mindenkor hatályos védelmi intézkedésekről a https://koronavirus.gov.hu/korlatozasok oldalon találnak bővebb információt.